Először tisztázzuk, hogy mit jelentenek bizonyos alapvető kifejezések. A rap és a hip hop különbségéről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a hip hop jóval tágabb kifejezés, nem csak a zene tartozik bele, hanem az egész, körülötte lévő (szub)kultúra: a breaktánctól a graffitin át az öltözködésig. Valamint az elvontabb, esetleg nem is beszélős, de a jellegzetes ütemeket azért alkalmazó zenéket is hip hopnak nevezzük. A rap alapvetően a jellegzetes ének- vagy beszédstílus neve. (Az azért persze nem igaz, hogy a rappelés egyszerű beszéd volna - nagyon fontos a ritmika, a sebesség, a hangsúlyozás, a rímelés, és még oly sok minden). Valamint néhány műfaj elnevezésében is a rap szó szerepel, főként azokéban egyébként, amik nagyobb kereskedelmi sikereket érnek el.
A rap előzményei közt sok mindent fel lehet sorolni, most csak három dolgot említenék. A legrégebbi és talán leginkább meglepő a dzsessz, azon belül is a virtuóz halandzsa-ének-beszéd, az ún. scat. Aztán persze ott a fekete zene, főként a funky, és mégfőkéntebb James Brown, akiről az a hír járja, hogy talán a legtöbb hangot az ő számaiból lopták ki a poptörténelemben. (Valamint ő az egyik úttörője a fekete öntudat zenei megjelenítésének is: "I'm black and I'm proud" azaz "fekete vagyok és büszke".) Harmadszor pedig ott a jamaikai zene, nevezetesen azok a párbajok, amit a lemezjátszóval felszerelkezett sound systemek vívtak - a népet buzdító toasterek már itt megjelentek.

Jamaikából származott az a Kool Herc néven ismert és legendássá lett figura, aki a hetvenes években Bronxban (New York fekete negyedében) voltaképpen létrehozta a rap zenét. Ekkoriban még ez az "utcai" műfaj a szó szoros értelmében az utcán élt: ott nyomták a szöveget akár kíséret nélkül, vagy ott vívtak a DJ-k párbajokat. (Ebből az időből származik tehát az a hagyomány is, hogy a rapperek szeretnek saját teljesítményükkel büszkélkedni, és a riválisokat alaposan leszólni.) Hamarosan akadt valaki, aki Kool Hercnél jobbnak bizonyult: a még nála is legendásabb Grandmaster Flash gyorsabban, pontosabban és ütősebben kevert. Állítólag az ő "tanítványa", Grand Wizard Theodore találta fel a scratchelést, vagyis azt a technikát, amikor a lemezt az ember kézzel előre-hátra húzogatja, így állítva elő az oly' jellemző hangokat. (A mai legnépszerűbb rapperek meglehetősen keveset használják a scratchet, de a kilencvenes években még rendkívül népszerű volt.) Azért "állítólag", mert ebből az időből nem maradt fenn lemezfelvétel, hiszen a gettólakó feketék se vásárlóként, se előadóként nem számítottak a lemezpiacon. Ám ahogy az utcán, a diszkókban egyre népszerűbbé vált az új stílus, előbb-utóbb a kiadóknak is lépniük kellett. 1979-ben jelent meg az első rap-lemez, a Sugarhill Gang Rapper's Delight című száma. Az első fecske persze még nem változtatta meg a popzenei világot, de mára a szám abszolút legenda. Csakúgy, mint az 1982-es The Message, a már emlegetett Grandmaster Flash és zenekara, a Furious Five klasszikusa. Ez volt az egyik első olyan kiadott rapszám, ami nem a bulizásról szólt, hanem komoly politikai üzenetet hordozott, a lecsúszottak, a kitaszított feketék nevében. (Don't push me, 'cos I'm close to the edge - ez a sor talán sokaknak ismerős.) Ebben a számban szerepel először a már ismert hip hop kifejezés.

A következő fontos állomás 1984: ekkor jelent meg a Run D.M.C. Run D.M.C. című lemeze, rajta a nagy slágerrel a Rock Box c.számal. Ez az album (főként a rockos slágernek köszönetően) a fehérek között is nagy sikert aratott, ez lett az első aranylemez a stílusban. Az eddig a feketék körében népszerű rap előtt megnyílt az út a még szélesebb közönségsiker felé. Ebben nagy szerepe volt az MTV Yo! MTV Raps című műsorának is, ami 1986-ban indult el.

Ezek után már gyorsan követik egymást az események. Meg kell említenünk a Beastie Boys nevét: ők az első fehér csapat, akik kezdetben gátlástalan idiótizmusukkal, később egyre kifinomultabb zenei és szövegelési technikájukkal hódítottak. A Public Enemy még mai füllel is extrém, zajos alapokra minden korábbinál keményebb politikus szövegeket nyomott. 1986-tól hódít a sampling-technika: a hangminták vételezése és újrafelhasználása véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy az alapokat igazi zenekarral vegyék fel - ám hamar kiderült, hogy a hangmintákat "jogosítani" kell, vagyis engedélyt kell szerezni az eredeti tulajdonostól, ami nem egyszerű és olcsó móka.
Az eddig említett előadók mind az Egyesült Államok keleti partjáról származtak. Az East Coast Rap a kilencvenes évek közepéig volt a legnagyobb, bár egyáltalán nem beszélhetünk egységes stílusról: belefér a régiek nyomán haladó old school, az inkább hallgatásra való, a zenei megoldásokra és a szövegekre zene, aminek egyik izgalmas hajtása a kifinomult, zenekari megoldásokak operáló művészi vonulat (mai legjelesebb együttese a The Roots).

1989-ben a nyugati part is hallatta a hangját: a nevében és szövegeiben is politikus NWA (a név a Niggers With Attitude rövidítése) Straigth Outta Compton című lemezével lerakta a gangsta-rap alapjait. 1992-ben a volt NWA-tag Dr. Dre kiadta The Chronic című klasszikusát, amin a gangsta-hagyományból kialakította a G-funkot. Talán a legtöbbet utánzott lemez ez a rap történetében: jellegzetes lassú, hatásos ütemeit, "vinnyogó" szintetizátorait és ütős basszusait milliónyian lopják, bár igaz, hogy többen közülük a rap-nagyhatalommá vált Dre pártfogoltjai. Ilyen volt Snoop Doggy Dogg, vagy a meggyilkolt 2Pac azaz Tupac Shakur is. Bár a West Coast Rap minden gengszterkedő attitűdje ellenére elsősorban parti-zene, művelői a valódi életben gyakran kerülnek a bűn közelébe. A legnagyobb kiadó, a Death Row vezetője Suge Knight börtönben is ül, és sokan gondolják, hogy maffiakapcsolatai mélyebbek, mint azt bizonyítani lehet.

A kilencvenes évek vége és napjaink a rap igazi nagy napjai: a valaha a gettóból, az utcáról indult stílus igazi pénzcsináló gépezetté vált. A mai sztárokról akár csak rövid listát adni is lehetetlen; és ha még meg is próbálkoznánk vele, igen hamar elavulna, hiszen Amerikában hetente tűnnek fel újabb és újabb ismeretlen arcok, akik aztán hamar az eladási listák elején találják magukat. Persze aligha lehet kihagyni Eminemet, aki a még mindig a feketék által dominált műfaj első számú, fehér sztárja. Dr. Dre pártfogoltja nem csak botrányai miatt lett a legnagyobb: sokak szerint rappelési technikája (a hangsúlyok elhelyezése, a zene ritmusának és a szöveg ritmusának ügyes játékai) alapvető újdonságot jelentenek az egyébként meglehetősen lassan változó rapzenében.Még valami a végére ami kimaratt a cikből az Kurtis Blow 1979-es nagy slágare a Breaks c. szám, ez a Döme (zolitron) barátom helyesbitésével került bele a cikbe! Peace "thnx zolitron"